A 4. itthon töltött hét, és még mindig tele a határidőnaplóm, legalább még 2 hétre való teendőm van. Persze közben azért jut elegendő idő pihenésre, sétákra, sütésre/főzésre is. Másképp már nem is nagyon menne. Egyre kevesebb a levegőm, egyre többször ver hevesen a szívem, egyre könnyebben fáradok és egyre többször érzem hogy kellemetlen helyekre téved Tökmag egy-egy végtagja. Mégis úgy gondolom, hogy ezidáig (gyorsan lekopogom) nagyon kellemes kis terhesség ez az enyém. :) Kevesebb, mint 6 hét van hátra a (kiírt) időpontig. (Sőt, mióta egyszer (a 32. héten) ránk ijesztett a doki és/ vagy Pán Péter, igazándiból úgy készülünk mintha bármelyik nap meglephetne minket.) Egyre többet foglalkoz(t)unk hát a szül(et)és körülményeivel; elintézendő papírmunkákkal, (kinti/itthoni) biztosításokkal, a bekészítendő bőrönd tartalmával, még hiányzó információk begyűjtésével (pl. fájdalomcsillapító lehetőségek a szülés alatt), a kórház előzetes megtekintésével és a testi-lelki felkészüléssel (erről lejjebb többet).

Tegnap este látogattunk el az eisenstadti kórházba, a havonta 1x megrendezésre kerülő Infoabendre. Előzetesen felhívtam a kórházat, hogy biztos sor kerül-e az eseményre, nehogy feleslegesen menjünk. Úgy képzeltem, hogy kb. 2 max 3 párocska lesz, akiket érdekel a kórház szülészeti osztályának bejárása és akik szeretnének a még nyitott kérdéseikre választ kapni. Negyed órával a kezdés előtt érkeztünk és szinte mi voltunk az utolsó pár a közel 50-60(!) emberből. Alig fértünk el a váróban. Körülbelül egy óráig tartott a kérdez-felelek; drága apukák nagyon lelkesen kérdeztek a megjelent szülésznőtől és orvostól. Pár szösszenet az elhangzottakból: A 35. héten, a nőgyógyász beutalójával kerül sor először kórházi, teljes körű vizsgálatra. Ha ott mindent rendben találnak az anyával és a picivel akkor legközelebb csak a szülés beindulásakor vagy legkésőbb a kiírt időpontkor kell újra megjelenni. (Nincs heti ellenőrzés, ha csak nem szükséges). Ha a magzatvíz lökés szerűen távozik, ha csak lehet mentővel (fekve) érkezzünk. Minden időpontban csak egyetlen szülésznő van beosztva a szülő anyák mellé. 3 szülőszoba + 1 medencés és egy előkészítő helyiség áll rendelkezésre. Vagyis, ha 3 nő vajúdik éppen, akkor a szülésznő bizony ide-oda evickél. Lehetséges medencés szülés is, de a kádat akár csak rövid ideig a fájdalmak enyhítésére is igénybe lehet venni. A fájdalom enyhítésének lehetséges változatai még: homeopátiás, akupunktúra (már a szülés előtti hetekben is igénybe vehető), masszázs, és persze gyógyszer (vénásan) valamint epidurál. De mindezekről az anaesthesiológus bővebb tájékoztatást is ad a szülést megelőzően, fogadóóráiban.) 1-2 és 4ágyas szobák állnak a kismamák rendelkezésére a kórházban töltött napok (5 nap) alatt. Reggelente büfé reggelivel várják a kismamákat és folyamatosan segítik őket szoptatási tanácsadással, pszihológussal és egyebekkel..

Akárhogy is, a szülés természetesen nem lesz könnyű, de ők (a kórházi személyzet és az orvosok) mindent megtesznek majd, hogy megkönnyítsék a folyamatot. Persze aki csak tud készüljön fel testileg, lelkileg amennyire csak tud. Na ezt a részt én valahogy sosem értettem. Pedig minden szakkönyv és irodalom ezt szajkózza. Testileg még azt mondom oké. 34. héttől igyál málnalevél teát (ami megkönnyíti majd vajúdást), csökkentsd a cukor bevitelt a minimálisra (hogy kevésbé repedjen majd a bőröd), gyakorold a légző technikákat, ismerkedj meg a vajúdó pozíciókkal (hogy könnyebben enyhíthesd majd a fájdalmaid), pihenj sokat (gazdálkodj okosan az energiáddal, takarékoskodj jó előre, már ha ez egyáltalán lehetséges), egyél sok vitamint stb-stb. Na és lelkileg? "Minden fájás jó, hatékony, közelebb visz a célhoz." "Ne ellenkezz, segítsd őket!" "Ne légy görcsös, lazíts és hagyd hogy az összehúzódások tegyék amit tenniük kell!" És így tovább. Memorizáld és mélyítsd el! A fentiek betartása és elvégzése után is úgy tűnik nekem olyan ez az egész szülésre felkészülés, mintha a maratont készülnél lefutni anélkül, hogy életedben valaha is futottál volna. Elméletben tudod, hogy mi vár Rád. Tudod, hogy hosszú lesz és fájdalmas, de ki kell tartanod a célig, egyszerűen nincs más opció. Tudod, hogy kell majd lélegezned, habár futás közben még sosem gyakoroltad a levegő vételt, hiszen sosem futottál még. Tudod, hogy a lábaidat majd egymás után kell tenned, a megfelelő ütemben, de próbálni még sosem próbáltad. Tudod, hogy lesznek majd holtpontok és hogy ilyenkor mire is kellene gondolnod/fókuszálnod, de nem tudhatod sikerül-e majd valóban ezekre összpontosítani. Tudod, hogy lesz segítséged, de már most tartasz tőle, hogy esetleg majd megbántod őket futás közben, mert annyira kileszel, hogy meggondolatlan dolgokat mondasz majd. Ott lesz veled egy (vagy több) mester is, de vajon képes leszel hallgatni rájuk és együttműködni velük, mikor segíteni akarnak. És végül tudod, hogy eljön a pillanat mikor végleg fel akarod majd adni és hagyni az egészet a csudába, mert nem bírod már tovább, de vajon képes leszel mégis kitartani? Azt mondják ez az a pillanat, mikor megcsillan előtted a selyem célszalag. Ekkor válik láthatóvá a csöppség buksija és akkor már végképp nincs hátraarc.