Majdnem pont 2 hete történt (de pont az első házassági hónapfordulónkon). Már épp szundítottam volna el. A tv még pislákolt valami idétlen műsort (ahogy az hétköznap esténként lenni szokott). Egyik kezemmel apukád kezét fogtam a másikat pedig a pocakomra tapasztottam. Ilyenkor (háton, félig oldalt fekve) úgy rácuppan a kezem a hasamra, mint egy tapadókorong. Igazából már nagyon vártalak, hiszen bőven elmúlt már a 17. hét (legalább vagy 7 nappal is) és azt mondták onnan már hamarosan érzékelhető a mozgás.. és egyszer csak bumm. Èn meg felkiáltok, hogy Hé! Hékás! .. Hiszen mindenki azt mesélte, hogy majd érezni fogok, vmi pici mozgolódást, olyan enyhén ujjheggyel kaparászósat. Hogy, eleinte nehéz lesz majd megkülönböztetni egyéb (bél) mozgásoktól, már elnézést. (Bár ez utóbbi igaznak tűnik.) Hasonílották belülről való csiklandozáshoz is. Hát igen, ezek voltak a mások, és a mások babái. De Te, Te nem így jelezétel. Te egyből box-al indítottál. Ebből is tudtam már az első jelnél, hogy biztosan Téged éreztelek. Hiszen videó felvételünk is van róla (UH-s) ahogy boxolsz, már 13 hetesen. Ès ez most pont olyan érzés volt, csak kívül/belülről megfigyelve. Igazából nem is tudom, hogy inkább a tenyerem érezte vagy inkább a hasam, de csodás volt. Aztán pár másodperccel később jött még egy "kick" és rögtön még egy. Ès én kértlek, hogy még, még! Ès aztán egy aznapi utolsó :)

Most már akkor is érzem, ha a kezem nincs a pocakomon. Ès ha este mégis rajta pihentetem és várlak, de Neked nincs kedved boxolni, akkor is érzem (bár lehet csak bemesélem magamnak?!), hogy ott vagy, hogy lubickolsz, mozgolódsz ahogy azt kell. Örökmozgón, akár csak az apukád!