..illetve érzékelésük változásai. Így pontosabb a cím.

Nemrég láttam az interneten egy ábrát arról milyen képességei  fejlődnek (ki) a kismamáknak, anyukáknak. Persze nem mentettem el időben, most meg sehol sem találom, mindenesetre arról jutott eszembe, hogy tényleg, mennyi mindenen változtat ez az új helyzet. Változnak a szerepek, a feladatkörök, a világnézetünk, az érzékelésünk. Úgy rohannak a napjaink, hogy gondolkodni sincs időnk azon, hogy vajon mit teszünk rosszul, mit lehetne máshogyan. Nem rögzítünk-e Pán Péterben már most olyan (rossz) szokásokat, melyeken később nehezen tudunk csak majd változtatni (gondolok itt például az éjszakai alvási szokásokra; mikor, ki melyik ágyban, ki mellett alszik). Az első naptól fogva, hogy a kórházban a kezembe nyomták, majd egész napra, sőt éjjelre velem hagyták Tökmagot, csak történnek a dolgok. Fel sem fogtam, hogy azt sem tudom mit csinálok pontosan, mégis teszem a dolgom. Vele vagyok, figyelek rá, gondoskodom róla, úgy ahogy jön (valahonnan mélyről). Azok alapján ahogy tapasztaltam (én magam is gyerekként), tanultam, olvastam valahol, hiszen gyakorolni még sosem volt igazán alkalmam. Főleg nem úgy, hogy a kis ember az én vérem és örökre velünk marad. Zsigeri felelősség egy életre.

Gondolkodásnyi idő híján azonban nem marad más, mint hogy az ösztöneinkre és az érzékeinkre hagyatkozzunk. Érzékszerveink pedig megsokszorozott erővel szolgálnak minket ebben a felgyorsult, megváltozott időben.

Hallás: Bébiőr ide, vagy oda; a házban dupla ajtón át, hangosabb zene vagy tv mellett is meghallom az apró tüsszentést, nyekerészést, hát még az "éhes vagyok" vészkiáltást. Tökmag hangját csak akkor nem észlelem időben, ha a kertben játszom épp, a díjnyertes Bruno kutyával. Ilyenkor egy 6. érzék lép működésbe és jelez, ha szaladnom kell és cselekednem.

Látás: Ha már a bébiőrnél tartunk, esténként a hálóban nálunk a kis szerkezet teljesen le van halkítva, csak a fénye jelezi a különböző erősségű nyöszörgéseket. Hát nem tudom más hogy van vele, de én képes vagyok fél álomban, csukott szemmel is érzékelni a bébiőr fényeit. Megébredek amint pirosba megy át az egyre erősödő zöld fény.

Oh, és persze nem csak ilyen módon fejlődött a látásom, de ott van például az a tény is, amiről korábban sosem hittem, hogy tényleg igaz lehet, de az anyukák valóban saját gyermeküket látják a világ legszebb babájának. Még azokban a pillanatokban is, amikor a kis kopaszuk morcos, öreg törpe grimaszt vág.

Szaglás: mondanom sem kell, hogyan lehetséges, hogy a kismamák peluscsere nélkül, a megtévesztő hangok ellenére is meg tudják mondani, hogy produkált-e érdemlegeset az újszülöttjük vagy sem.

Ízlelés: na jó, talán ez az egy, ami nem változott. Kívánós már kevésbé vagyok, és egyelőre kis mennyiségekben tesztelem a szoptatós anyukák tiltott listás élelmiszereit, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi zöldségről és gyümölcsről le kellene mondanunk erre az időre, mikor elvileg ezek az egészséges ételek.

és végül az Érintés: itt meg kell említenünk a kispapákat, nagyszülőket és a tágabb rokonságot is, nem csak a kismamákra érvényes a fokozott babusgatás, puszilgatás utáni vágy, amit az új jövevény kelt. Még a legkimértebb friss szülők és rokonok is garantáltan azon kapják magukat, hogy folyton ölelgetik és simogatják a puha és oly csodás illatú csöppséget.