2013. nov 06.

Gyerekszoba születik

írta: LOR
Gyerekszoba születik

Mondanom sem kell, hogy a dekorálás milyen közel áll hozzám, bár nekifogni általában félszeg vagyok, de nézegetni és gyűjtögetni a különböző ötleteket annál jobban szeretem. Legszívesebben már hetekkel ezelőtt nekifogtam volna a gyerekszoba megtervezésének, dekorálásának, vásárlásnak, bútortologatásnak, de babonás vagyok és még nem merem. Persze a fejebemben, (minden reggel és este minimum fogmosás közben ott találom magam a leendő gyerekszobában ácsorogva és merengve) már elég sok részlet a helyére került. Így múlt héten nem bírtam tovább várni és mindent amit eddig kigondoltam összegyűjtöttem egy titkos Pinterest mappába. Aztán persze szerettem volna mindent egyben megmutatni a leendő apukának is, és tegnap addig-addig bolyongtam a neten, míg a Polyvore oldalára nem bukkantam. Megint egy újdonság, és micsoda jó ötlet. Sok-sok internetes boltból gyűjtögethetsz össze ruhakollekciókat, lakberendezési tárgyakat, úgy, hogy előtte egy montázsban összeállíthatod a szetteket és addig variálhatod a különböző darabokat, míg a végleges verziót meg nem találod.

gyerekszoba.png

(kattints a forrás(ok)ért a képre)

Hát íme a terveim (nagy része). Persze eleve van pár bútorunk, ami adott (pl. a kanapé és szoptatós karosszék, amik nekem szolgálnak majd pihenőül), de szerintem nem vagyok egyedüli kismama, aki úgy gondolja, hogy a csöppségnek minél szebb, harmonikus szobát szeretne. Így az adott alapelemekre támaszkodva, kiegészítőkkel, plusz apró bútor darabokkal szeretném teljessé tenni a képet. A dekoráció pár darabját pedig biztosan magam fogom elkészíteni, így például a felhő/eső falmatricát vagy a baby-mobilet (mi is az ilyen szerkezetek, belógók pontos magyar neve?).

A koncepcióról: 

A kiinduló alapötlet az erdő motívum, fehér, bézs, szürke, türkiz alapszínekkel. És amihez ragaszkodtam még: a felhő+esőcseppek megjelenése. Ami már (a fentieken kívül) adott: textilkábeles lámpa + egy tiszta fehér (pamutszálas) gömblámpa sor, Barcelonából. Nagy kedvencem a tacskó alakú design lámpa, (a képen látható design verzió nem éppen pénztárcabarát, de) egy hasonlót biztosan beszerzünk majd. A Jacobsen Egg Chair azonban megfontolandó, elsősorban szintén az ára miatt, illetve ezt tudom helyettesíteni már meglévő darabbal. Az állatos párnákat és baby ágynemű szettet szerencsére most akár több helyről is be tudom szerezni, mert pont divatba jöttek. A fehér polcok négyzet, méhsjet vagy házikó alakúak lesznek. Külön pelenkázót helyhiány miatt nem veszünk, de az Ikeás komód tetejére pont elfér majd egy mobil verzió. A komódban pedig terveink szerint elférnek majd a iciripiciri ruhák. Arra az estre is vannak terveim, ha netán mégsem :) Kedvenc anyagaim a beton és fa, a megoldás pedig:

faág.jpg
 

Szólj hozzá

szoba dekor