Huh, ez kemény menet volt! Kis Törpillánk, aki tavaly ilyenkor még csak evett és aludt, most - így 1 év, 2 hónap, 2 hét és 2 naposan - hivatalosan is elindult a nagylányosodás útján. Pár perce ugyanis megvolt az első komoly csörténk. 28 brutális perc!

Egész nap esik az eső, nem tudom a játszótéren fárasztani, hiába cipeli oda 10 percenként hozzám valamelyik kinti cipőjét. Ahhoz képest, hogy kicsit beteg is, egészen jól eljátszunk. Számos játék leköti úgy 1-3 percig. Egy dolog van ami akármeddig, az pedig "Bó", azaz Halász Judit Bóbitája, pontosabban a Csiribiri koncertfelvétele. Mikor már minden játék szanaszét hever, egyre gyakoribb a "Bó, Bó"-val tűzdelt mutogatás, mondom a Kisasszonynak, oké, hallgassunk egy kis Bóbitát, de előtte kérlek segíts rendet rakni. Egy-két könyvet, építőkockát a helyére tesz, már csak a szuperpuha zöldségei (IKEA DUKTIG mindenkinek ajánlom!) vannak hátra, de azok összeszedegetéséhez nem fűlik a foga. Párszor kérem szépen. Jó példát mutatok és a salátát meg a hagymát beteszem, de csak nem segít. Csak: "Bó, Bó". Márpedig én kitartok, csak akkor lesz Bóbita, vagy bármi más, ha minden a kosárba kerül. De kiderül, hogy emberemre, akarom mondani oroszlánomra akadtam! (az augusztusi születésnapjaink között egy nap különbség van) Mindent kipróbál. Elmegy mással játszani, hozza a könyveket olvasni, bekerül a gumicsizma is - menjünk már ki, rosszalkodik, aztán odabújik szeretgetésért. Nagyon nehéz, de mindenre az a határozott válasz, hogy, majd ha a zöldségek a helyükön lesznek. Bő negyed óra eltelik a viaskodással. Én izzadok. Gondolom, segítek egyet, csak azokat hagyom elöl aminek biztosan tudja a nevét. Légy szíves tedd a paradicsomot és a gombát a kosárba. Valami történt, vagy már ő is unhatja, mert odajön és a gombát nagy dérrel-durral bevágja a tartóba. A paradicsomot viszont távolabb rúgja. 25 percnél járunk!! Itt már komolyan elgondolkoztam, hogy lemondjam-e az esti programomat. (mindenesetre hálás vagyok, hogy nem rohanunk sehova, így van időnk 'lejátszani" a meccset) Hogyan legyek úgy okosabb, hogy közben ne engedjek neki? Végül úgy döntöttem, meglazítom egy kicsit a helyzetet. Elvittem pelust cserélni - ami ugyan valami, de még sem valami játék, amire vágyott. Közben nem is néztem a szemébe (nehéz volt!). Aztán felajánlottam, hogy tegyük be együtt a paradicsomot. Mikor megfogta a kinyújtott kezemet, éreztem, hogy végre oldódik a feszültség. Egy kicsi és egy nagyobbacska pracli simán elfért a paradicsom két oldalán, és végre helyreállt a rend. BÓ! :)

28 percig kitartott és ki tudja még meddig ment volna, ha nem csalok egy kicsit! Az arcán egyértelmű jelei voltak végig, hogy pontosan tudja, hogy mi történik. Bízom benne, hogy ezt a szituációt jól sikerült megoldani, de van sejtésem, hogy mi vár még ránk, amikor tényleg belenő a dackorszakba. És főleg amikor a körülmények nem lesznek ennyire ideálisak...

Azt hiszem bele kell húznom a felkészülésbe! Mondhatnám, hogy sokat olvasok, de sajnos valahogy ez a tevékenység mindig a prioritás lista végére kerül. Mindenesetre a hosszabb-rövidebb beleolvasások alapján az alábbi könyvek szerepelnek a listámon, ahonnan szimpatikus ihletet vehetek:

                ° Vida Ágnes: Békés Dackorszak - ez egy online tanfolyam. Még az elején                      tartunk, de nagyon tetszik

                ° Pamela Druckerman: Nem harap a spenót - Gyereknevelés francia módra

                ° Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor